Üdvözöllek!
Nagy Tünde vagyok és
köszönöm, hogy rám találtál!
Több mint negyven évesen anya lettem sok-sok év próbálkozása után. Sajnos nagyon hamar ketten maradtunk a kisfiammal és 13 hónaposan fájó szívvel de sikerült beíratnom bölcsődébe a késői boldog anyaság mellett a megélhetésünkre is gondolnom kellett. Pici fiam nem túl jól tolerálta és tolerálja a bölcsődét és sokat betegeskedik, ezek nem komoly betegségek ugyan de a gyermekem felügyeletét ezekben a napokban nem tudom megoldani. Gondolom érthető akárkire nem bízom a csemetémet. Egy év alatt 2 munkahelyről küldtek el, szüntették meg a munka viszonyomat a sok hiányzás miatt. Ismerős? Ekkor nem tudtam mit tegyek és a neten szörfözve találtam rá erre a megoldásra. Nem hittem benne, félve kezdtem bele, bizalmatlan voltam…….De bejött. Most pár hónap elteltével ez az egyetlen jövedelem forrásunk (a nem túl nagy összegű GYES mellett) és nem is rossz.
Elnézést ha feltartottalak a saját történetem megosztásával.
Több lapon is regisztráltam és egyikben sem csalódtam. . Féltem, mert sok rosszat is hallottam, nem voltam benne biztos, hogy meg tudom csinálni, de a szükség nagyúr. Az átutalások valósak és a pénzt maradéktalanul megkaptam mindig. Igaz én nem kecsegtetlek és nem ajánlok napi több száz, több ezer dollár vagy forint bevételt, de azok nekem mindig gyanúsak és sajnos nagyon sok nem fizető oldal is létezik . Lassan indul be de megtérül napi 2-3 óra befektetéssel.
Mielőtt a problémáim adódtak, én (is) csupán a horoszkópomat, a pletykalapokat, női, közösségi oldalakat nézegettem, szórakoztató is de kézzel fogható eredménye, értéke nincs, nekem akkor és most is pénz kellett, pénzre volt, van szükségem. Sokáig állás hirdetéseket nézegettem, napi sok-sok önéletrajzot küldtem el, vagy nem válaszoltak, vagy irreális ajánlatokkal halmoztak el, eleve pénzt kértek előre…1500 Ft-tól egészen a 80 000(!!!) Ft-s belépési lehetőségig eljutottam. Így hát bele vágtam ezekbe, nem lettem "gazdag", de szorgalommal, kitartással itthonról, kényelmesen , keresem a pénzt. Több lábon állok, a sok „kicsi” együttesen szép összegre kerekedik.
Ha már van egy számítógép, adott az internet, érdemes ügyesen kihasználni a lehetőséget gondolom (..és teszem én).
Ha, mindegyik oldal használatával "csak" havi 5-10 ezer forintot keresel, de vegyünk csak 6 ezret átlagban, 5 oldal látogatásával már legkevesebb 30 000 ezer forinttal többed van.
Persze tudom eleinte unalmas, fárasztó...még mindig csak pár cent van a számlámon....de ahogy telik az idő és sikerként éled meg az első pár dollárt és rájösz a miértjére, hogyanjára, máris másképp látod a holnapot.
PTC
Az internetes bankszámlának regisztrációjához segítség:
Iratkozzon fel még ma AlertPay
Ha fordítóra van szükség Google eszköztár, fordító letöltése:
Automatikusan lefordítja megnyíló veblapokat.
https://www.google.com/intl/hu/toolbar/ff/install.html
Ingyenes!
PTC oldal
Az oldalon 3 féle képpen kereshetünk pénzt:PTC-vel,Referralokkal,és játékkal.
A PTC-re 0.2 fizet a Referálokra 0.25-öt,a játékra ami minden nap 1x elérhető akár 5$ is!
Regisztráció:
1.Katt a linkre,vagy másold be!
http://www.clixsense.com/?3945844
2.Kattins a sing up now feliratra.
3.Töltsd ki ezt az adatlapot!
First Name: Add meg a keresztneved...
Last Name: ...és a vezetékneved!
Username: Adj meg egy felhasználónevet, ami minimum 4, maximum 25 karakter!
Password: Írj be egy jelszót, ami szintén minimum 4, maximum 25 karakter!
Password Again: A jelszót írd be még egyszer!
E-mail: Add meg az email címed, ...
E-mail Again: ... majd ide írd be mégegyszer!
Address 1: Add meg a lakhelyed utca és házszámát!
Address 2: Ezt hagyd üresen!
City: A településed írd be ide!
State/Province: Add meg a településhez tartozó megyét...
Country: ...és az országot is, ...
Zip/Postal Code: ... majd az irányítószámot is!
PayPal: Írd be a PayPal email címed!-Erre kapod a pénzed!
4.A megadott email címre kapni fogsz egy levelet, amiben lesz egy link.
Erre kattints rá, mivel aktiválnod kell a regisztrációdat!
Bejelentkezni a felül lévő Sing in-ra kattintva tudsz.
Meg kell adnod a regisztrált felhasználóneved és jelszavad.
ÉS MÁR KEZDHETED A PÉNZ GYŰJTÉST!HA KITARTÓ VAGY ÉS ÜGYES AKÁR NAPI 1 ÓRÁVAL
KERESHETSZ HAVI 15-25EZER FT-OT.
LINK: http://www.clixsense.com/?3945844
Az oldalak többsége nem kér ennyi adatot regisztrációkor!
A többi oldal szinte ugyan ilyen módón működik, ezért nem írok mindegyik mellé külön kommentárt.
PTC oldal
Link:
http://www.loadsahits.com/index.php?ref=timeatunde